„A legszentebb emberi jog s egyúttal a legszentebb kötelesség is a vér tisztaságának fenntartása, hogy a legjobbak megőrzése által lehetővé tegyük az ember nemesebb fejlődését.” Hitler Adolf e szavai jellemzik legjobban azt a felfogást, amely a diadalmas német nemzeti szociálizmusnak a fajkérdésben elfoglalt álláspontját megszabja.
A faj tisztaságának megőrzése a legszentebb jog és a legfontosabb állampolgári kötelesség is, éppen ezért a nemzeti szociálizmus minden lehetőséget megragad, hogy a fajkérdésben elfoglalt álláspontját érvényesítse. Azonban a német nép vezetői azt is jól tudják, hogy az ilyen irányú törvényalkotások sikerét és eredményét csak az biztosíthatja, ha azok az alapvető fontos kérdések, amelyeken a szigorú fajvédelmi törvények természettudományi alapjai nyugszanak, minél szélesebb körben válnak ismeretessé. Éppen ezért a felvilágosító és oktató propagandának minden lehető módját felhasználják, de ugyanekkor arról is gondoskodnak, hogy az erre vonatkozó alapvető ismeretek tanítása az iskolába is bevezettessék.
Nem lesz tehát érdektelen, ha megismerkedünk azokkal az elvekkel, amelyek tanítása faj- és nemzetvédelmi szempontból fontos.
* * *
Az első ily irányú rendeletet a nagyobb német államok közül Poroszország tudomány, művészet és népnevelési minisztere bocsátotta ki 1933. szept. 13-án[1]. Ε rendeletben sürgős szükségletnek tartja, hogy minden iskola tanerőit tanfolyamokon és szemináriumokban az örökléstan, fajismeret, fajegészségtan, családtan és népesedéspolitika alapelemeiben kiképezzék. Különösen ajánlja, hogy ez a kiképzés lehetőleg közös táborok formájában történjék, még pedig olyan vezetők által, akik nemcsak az anyag biológiai részét ismerik, hanem mindenkor készek annak világnézeti követelményeit is nemzeti szociálista szellemben levonni.
Ugyanennek a rendeletnek a második részében a miniszter a biológiai alapvető tények egyes emberekre és az egész társadalomra való fontosságának ismeretét a német nép megújulása szempontjából elengedhetetlen követelménynek jelenti ki. Egy tanuló sem bocsátható ki az életbe ezen alapismeretek nélkül. Ezért minden iskola záróévfolyamában haladéktalanul meg kell kezdeni az örökléstan, fajismeret, fajhygiéne, családtan és népesedéspolitika tanítását. Ennek alapjait a biológiai órák keretében kell megadni és szükség szerint két, vagy három óra vonható el e célra a mathematikától, illetve az idegen nyelvektől. De be kell vezetni a biológiai gondolkodást a többi szakokba is, főleg a német nyelv és történelem, valamint a földrajz oktatásába is. Ezekből a tárgyakból minden iskolafaj záróvizsgáján minden tanuló megvizsgálandó s ez alól senki sem menthető fel. A miniszter fenntartja magának a jogot, hogy ha az ily irányú munka és a vizsgálati eredmények nem kielégítők, e vizsgálat megismétlését elrendelhesse.
Ε rendelkezésekhez azután a porosz kormány többi tagjai is csatlakoztak a felügyeletük, illetve hatáskörük alá eső iskolákat illetőleg. Így rendelte el a mezőgazdasági miniszter 1933. dec. 23-án,[2] hogy a hatáskörébe tartozó mezőgazdasági iskolák tanítónői, öröklésbiológiai és fajápolási tanfolyamon résztvenni és arról 1934. okt. 1-ig[3] bizonyítványt szerezni tartoznak. A gazdaság- és munkaügyi miniszter pedig 1934. jan. 31-én[4] az ipari és szakiskolák állampolgári nevelésébe a család és nép faji alapon való újjáépítését is beiktatja, még pedig akként, hogy meg kell ismertetni a növendékeket a) az öröklés, örökítőanyag és örökléskép fogalmával, b) be kell vezetni őket a fajismereti gondolkodásba és annak a család és népre való jelentőségének ismeretébe (szterilizáció, családalapítás, családkutatás), c) végül tanítani kell az északi, fáli, nyugati, dinári és keleti fajta jellegeit s a német népre való jelentőségüket és d) ismertetni kell a zsidókérdést.
A nagyobb államok közül Würtemberg kultuszminisztere az első említett rendelkezéssel egyidőben azt is elrendeli, hogy ez ismereteket a népiskola 8, a magasabb intézetek 9, a reáliskolákban azonban az ötödik vagy hatodik, esetleg a hetedikben is, a nőiskolákban a gyermekgondozás és egészségtan órában, a tanítóképzőkben a IV. és V. osztályban s a magasabb kereskedelmi iskolák ú. n. előosztályában tanítsák.
A szász népnevelési miniszter a történelem és államtanban kötelezővé teszi a fajkérdések oktatását s főleg Róma hanyatlása és pusztulása biológiai okainak kiemelését tartja fontosnak, amellett egyes fejezetek teljes átértékelését írja elő.[5]
Hasonló rendeletet bocsátott ki azután csaknem minden állam illetékes minisztere, amelyek közül talán a legrészletesebbek és legérdekesebbek egyike Hamburg állam ily irányú rendelkezése.[6] Ez a népiskola felső osztályaiban az év utolsó negyedében kötelezővé teszi a német nép faji alapjainak tanítását, akként, hogy egy történelmi fajismeret, valamint egy biológiai örökléstanra tagozódó tananyag megismerése által a tanulók akarata és figyelme a fajtisztaság és népegészség kérdéseire irányíttassék. Ezért a hazai történelem tanításával kell a német fajismerettant bevezetni. A praehistoriai tanítás utolsó fokán (a kultúrelemek fejlődésének már azelőtt való oktatása után) a tényleges fajokat és vándorlásaikat és azt kell oktatnia, hogy miként alkotnak testi és szellemi sajátosságaiknál fogva bizonyos tájakon fajsajátos kultúrköröket. A jégkorszaki ősfajoknak az északi emberrel való kapcsolatát kell vázolni s a fiatal kőkorban az északi és thüringiai, valamint a Rajna s a Duna körét el kell választani, hasonlóképpen a bronzkorszakban a germán kultúrát a keltától és az illyrtől. Az északi és germán vándorlások, valamint a germán kultúra sajátságai — a barbár vádak megcáfolására — részletesen tanítandók. Fel kell hívni a figyelmet az európai kultúra északi fajú eredetére s a délre vándorolt északiak pusztulására, valamint a keleti szomszédoknak a történelem előtti időkben a német területekre való igényeire. Mindezt nagy összefüggésekben kell tanítani.
A német fajismerettan mutatja meg azután, hogy épül fel a német néptest germán (északi-fáli faji) alapon a többi fajták hatásával nagyobb népcsoportokból. Reá kell mutatni, hogy ezek a fajelemek mily értékesen egészítik ki egymást, nehogy faji csekélyebbértékűség hitét oltsák be egyesekbe. De másoldalt reá kell mutatni, hogy csak az északi faj mentheti meg a németség elfajulását, hogy az elészakiasodás akarata az itt nyert ráeszmélés alapján megvalósulhasson. Nagy súlyt kell fektetni arra, hogy a német fajták testi bélyegeit és lelki tulajdonságait képeken és jellemző közéleti és történelmi személyek és kulturális művek ismertetésével a növendékek szemléltető módon sajátítsák el.
A rendelkezés különösen fontosnak tartja a zsidókérdés ismertetését, mert fölötte alkalmas a fajtisztaságra vonatkozó akarat ösztönössé tételére. Miután Németország fajkeveredés által való elzsidósodásának veszedelmére, gazdasági kizsákmányolására, politikai leigázottságára és kulturális szétbomlasztására rámutattak, külföldi példákon is vázolni kell a zsidókérdés megoldásának lehetőségeit. A kiirtást (pogromokat) el kell vetni, a a kivándorlás (zionismus) igen csekély eredményű, az asszimiláció éppen veszélyes, az elkülönítés (ghetto) nem állítható újra vissza, úgyhogy csak a jogilag tisztázott elválasztás a gazda és vendég nép között — aminek a harmadik birodalom törvényalkotása már útját egyengeti — ígér eredményt.
A biológiai oktatásban elsősorban a családtant kell tanítani, amely az örökléstanba való bevezetést szolgálja, mivel a tanuló a saját családjában látja a legszemléltetőbben az öröklés kérdését. Ezenkívül a családtan szolgálja legjobban a saját családjával és így annak útján a népközösséggel való lelki és szellemi összeköttetést. A gyermeket rokoni körébe való besorozása után be kell vezetni a genealógia ábrázoló módszereibe s törzsfák és ősi táblák rajzolásába. Az ősök számlálása és az ősveszteség figyelembe vétele (t. i. rokoni házasságok esetén az ősök egész sora kapcsolódik ki) szemlélteti a generációk során való vérszerű összeköttetést. A testi és szellemi családi hasonlóságok megfigyelése, főleg a termet, arcvonások, szemszín, tehetség és betegségek kérdése felveti az öröklés problémáját. A zenei tehetségű Bach-család vagy hasonló tehetséges és a Kallikak-család vagy más beteg család összehasonlítása az öröklésgondozás kérdését emeli ki. A látszólagos rendszertelenségek megismerése (a gyermek nem üt mindig a szüleire, hanem a nagyszülőkre, esetleg más rokonokra) átvezet az örökléstörvények ismeretére.
Az örökléstan oktatása elsősorban a fajismerettant, másrészt az öröklésgondozást alapozza meg. Az örökléstörvényeket az állat- és növénytenyésztés eredményeiből kell levezetni. Mivel az idő rövidsége miatt kísérletek nem végezhetők, szemléltető táblákon kell oktatni a következőket: a hasadás törvényét kereszteződésnél, az öröklődő tényezők függetlenségét, esetleg korlátozott mértékben és óvatosan akkor, ha a sejtoszlást és megtermékenyítést tárgyalták, a chromosomák tanát, az örökléstörvényeknek az emberre való jelentőségét (a szemszín öröklődése alapján), a biológiai fajfogalom kérdését, német és fajidegen fajták elhatárolását, betegségek lappangó öröklésmódját, öröklött hajlamok és környezeti hatások kérdését, a szerzett tulajdonságok nem örökölhetőségét, az egyes egyének öröklött kezdeményeinek javíthatatlanságát, a természetes kiválogatódás és a létért való küzdelem kérdését a növény- és állatvilágban, valamint a primitív népeknél s a kultúrnépek mesterséges kiválogatódásának szükségességét.
Az öröklésgondozásban a nép fenyegető kihalásának elkerülésére és a nép egészségesebbé tételében való közreműködés szándékát kell felkelteni. Ε célból főleg képstatisztikák alapján az első osztályban (utolsóelőtti évfolyam) leginkább a születéscsökkenést, a nép elöregedését és a városodás folyamatát, valamint ennek ellenrendszabályait: főleg a gazdasági terhek kiegyenlítését a sokgyermekesek és gyermektelenek között az adótörvénykezés útján, a házassági kölcsönöket, a munkanélküliség leküzdését, a telepítési politikát és a paraszthitbizomány (Erbhof) rendszert kell ismertetni. A felső I. osztályban (utolsó évfolyam) emellett az öröklötten terheltek és fajilag csökkent értékűek, az átlagon felüli gyermekszámban rejlő ellenkiválogatódást (nagyobb gyermekszám és gyorsabb génrációváltozás), valamint ennek ellenrendszabályait, a szterilizációs törvényt és a biztosító elzárást kell ismertetni, hogy megértessük, mennyire szükséges az egészségesek részére való élettér bővítése és a betegek gondozási költségeinek megtakarítása, anélkül, hogy a gondoskodás kötelezettsége ártalmat szenvedne. Mindig ki kell emelni a német nép különös veszélyezettségét az európai népek között. De a pusztulástól a népet csak akkor mentheti meg a kormány, ha ebben minden egyes néptárs közreműködik.
A két felső osztályban úgy a történelmi, mint a biológiai faj- és örökléstan tanítására egyenként 3 óra fordítandó hetenként. Különösen a biológiai tanmenetet kell a népesedéspolitikai „felvilágosító hadjárat”-ba beállítani.
Hasonló és alapjukban ezzel megegyező rendeleteket adtak ki azután az egyes kisebb államok tanügyi hatóságai is, amire őket a birodalmi belügyminiszter rendeletileg kötelezte.
Ezeknek az ismertetése azonban túl messzire vinne, éppen emiatt csak a birodalmi és porosz tudomány, nevelés és népművelési miniszter legújabb rendeletét ismertetem még, amely már az oktatásban nyert tapasztalatok alapján foglalja egybe az időközben végrehajtott államrendszeri átalakulás után az összes birodalmi nép, alsó- és felsőfokú középiskolákra kiterjesztett[7] 1933. szep. 13-i rendelkezéseket és megadja azok részletes végrehajtási utasítását.[8]
Ε rendelet szerint az örökléstan és a fajismerettan oktatásának legfőbb célja, hogy a tudományos alapok megadásán túl levonja azoknak a gyakorlati életre vonatkozó következményeit és felkeltse a nemzeti szociálista gondolkodást.
Ezért szükséges 1. hogy a tanulók betekintést nyerjenek minden öröklés és a fajjal összeköttetésben rejlő kérdés okaiba és következményeibe,
- hogy az oktatás megértést keltsen a fajok és az öröklés jelenségeinek a német nép életére és sorsára vonatkozó fontossága, valamint az államvezetés feladatai irányában,
- hogy a tanítás megerősítse az ifjúságban a nép egyeteme vagyis az ősök, az élő és jövendő generáció iránti felelősségérzést, valamint felkeltse a német néphez, mint az északi faj örökítő javainak legfőbb hordozójához való tartozás büszkeségét s ezzel a tanulók akaratát oly irányban befolyásolja, hogy öntudatosan működjenek közre a német nemzetiség faji felemelésén.
A szemlélet, érzés, gondolkodás és akarat emez iskolázását a középiskolák alsó fokozatában kell megkezdeni (a népiskolák V. évfolyamában), a középső fokozatokban ki kell egészíteni s a felső fokon el kell mélyíteni.
Mivel az örökléstan minden faj és családtani oktatásnak és népesedéspolitikának az alapja, különösen a biológiai oktatás keretében kell reá gondot fordítani.
Tárgyalni kell a Mendel-törvényeket, a korcskutatást s a korcsok kezdeményeinek öröklődését, öröklés és megjelenési typus megkülönböztetését, a testi és lelki-szellemi megjelenési typus lehetséges különbözőségét, a kiválogatódás törvényeit, valamint az örökléstannak a házi állatok és kultúrnövények tenyésztésére való praktikus alkalmazását. Az elméleti alapokat az iskolai kertekben célszerű kísérletekkel kell kiegészíteni.
Érettebb növendékekkel (a felső tagozatokban) a mendelismus kiépítése és bizonyítása a sejtkutatás alapján magyarázandó. A testi sejtek oszlása, az oszlási folyamatok, a chromosoma-tan, a bélyegek kapcsolódásának a kérdését, a nem meghatározást és a nemhez kötött öröklést részletesen kell megtárgyalni.
Az örökléstannak az emberre való alkalmazásában főleg az iker- és családkutatás módszereire, valamint az egészséges és kóros testi és lelki-szellemi kezdemények öröklődésére kell súlyt fektetni. Ismert és feldolgozott családfák alapján arra kell rámutatni, hogy a szellemi tulajdonságok (különös képességek és tehetségek stb.) öröklött kezdeményekre mennek vissza. Az öröklött és szerzett tulajdonságokat egymástól világosan el kell választani. Ismertetni kell az öröklésnek a környezeti hatásokkal szemben való jelentőségét (Lamarckismus—öröklésszilárd és múlékony változások). A környezeti hatások kérdését alapos kritikával kell kezelni. A környezetnek (ide tartozik a nevelés is) csak annyi lehetősége van, hogy alkalmas serkentés útján a mintegy szunnyadó kezdeményeket megérleli, de azokat nem tudja megváltoztatni. Ezért úgy az egyesek, mint az egész nép kulturális fejlődésének tárgyalásánál mindenekelőtt a faj jelentőségére kell rámutatni.
A családtan az örökléstannak fontos kiegészítése s már az alsó fokozatokban megkezdhető, miközben a tanulót rá kell vezetni arra, hogy magát a nemzetségek láncolatának egy tagjául tekintse. Ezt szolgálják elsősorban az ős, leszármazás és nemzetségtáblák készítése. Azonban tovább is kell menni s igyekezni kell a rokonok összes megjelenő jellegei megismerésének alapjait megadni. Ide tartoznak: a termet, járás, bőr, haj, szemszín, betegségek, torzképződmények, lelki tulajdonságok, különös tehetségek, kézírás, rajzok leírása stb. Az eredménynek mindenekelőtt a fajtudatos családgondozásra való szándék erősítését és végül a családi érzésnek a népközösség akaratába való kibővítését kell szolgálnia.
Az öröklésegészség és fajgondozásban, amely ismét különösen a biológiai oktatásban tárgyalandó, főleg a környezet nem öröklékeny hatásai s az örökítő anyag öröklés-szilárd változásai (mutációk) a kiválogatódásnak a faji degeneráció elkerülésében való szerepe és a népi feljavítás kérdésére kell figyelmet fordítani. Itt főleg azt kell kiemelni, hogy egy nép jövőjére egyedül az a döntő, vajon a nemzetségek váltakozása során a legkiválóbb örökléstörzsek maradnak-e meg és fejlődnek-e tovább, vagy fordítva a kevésbé kiváló öröklésvonallal bírók terjednek-e el, miközben a magas értékűek tönkremennek (ellenkiválogatódás). A fajgondozással szemben való könnyelműségnek az utódokra nézve szörnyű következményeit nagy gonddal kell kifejteni.
A nép elfajulását megelőző eszközökként azokat a rendszabályokat kell tárgyalni, amelyek egészséges utódok előmozdítását célozzák (szterilizációs törvény). Itt nem annyira a törvény egyes rendelkezéseit, mint annak erkölcsi oldalát kell figyelembe venni. A magtalanítás útján (amelyet a kastrációtól meg kell különböztetni) az egyesekről való gondoskodás az egész nép öröklésfolyamára kiterjed és ismét emberi módon követjük azokat a természeti törvényeket, amelyeket az utolsó évszázadban egy hamis életfelfogás javára mindinkább figyelmen kívül hagytak. Ebben a vonatkozásban a fajkérdésben Németországot megelőző külföldi államok törvényei tárgyalhatók (Észak-Amerikai Egyesült Államok: szterilizáció, bevándorlási törvény, négerkérdés; Franciaország: családi politika vagy a Távol-Kelet népeinek szigorú nemzetségtörvényei).
Mivel az öröklés és fajkérdéseket nem önmagukért kell tanítani, hanem az egész nép akaratának és az egyeseknek a fajjal, néppel, állammal és az anyafölddel való sorsadta összekötöttségének szemléltetését szolgálják, minden egyes az iskolában tárgyalt kérdésnek a nép egyeteme életének szempontjából kell jelentőséggel bírnia és a közösségre törekvő akarat felkeltésére kell vezetnie. Ezért a házastárs kiszemelésének kérdését, amely csaknem az egyetlen eszköz az utódok öröklött és faji összetételének befolyásolására, megfelelő formában kell tárgyalni és az ilyirányú szándékot fel kell kelteni. Ebben az összefüggésben a család- és a népesedéspolitika kérdéseit is ismertetni kell.
Reá kell mutatni a német nép főleg a termékenység és a házasságkötéseket illetően pillanatnyilag igen aggasztó helyzetére (szakkiképzés, késői házasság), az utolsó évtizedek születési és halálozási statisztikájára, a születési többlet látszólagosságára, a német nép elöregedésére, a nagyvárosi lakosság terméketlenségére a születési számoknak a vidéken való csökkenésére, a születéseknek egyes társadalmi rétegekben való korlátozására, a városba való vándorlásra és a számszerint gyarapodó szomszédnépek veszedelmére.
Szemléltetni kell, hogy a néptest egészséges továbbfejlődéséhez szükséges az értékes fajú, öröklésileg kiváló, egészséges és gyermekgazdag családok gondozása. Behatóan kell méltatni az erre szükséges intézkedéseket pl. a családi terhek igazságos kiegyenlítését, agglegényadót, az örökösödési adó helyes rendezését, a paraszt-hitbizomány kérdését, az öröklötten egészséges német parasztosztály fenntartását, a nagyvárosokból való kiköltözést, a telepítést, a technika értékelését stb.
Az örökléstani ismereteken alapuló fajismerettanból elsősorban arra kell törekedni, hogy a tanuló a faj és nép különbségét, azonkívül a nemzet, nyelv, kultúra és ismeretközösség fogalmait megértse. Az európai fajok és főleg a német nép fajismerettanának ismertetése közben ki kell emelni idegen csoportokkal, különösen a zsidósággal szemben való állását. Fontos az a tény, hogy minden német törzsben és minden néptársban északi vérnek közös beütései vannak s ez őket tényleg vérszerint kapcsolja egybe. Ez a népközösség élményének fajismerettani alapja.
A mérési módszerek alkalmazását a tudományos vizsgálatoknak kell fenntartani. Hangsúlyozni kell, hogy külső faji megjelenés nem szükségszerűen felel meg a kezdeményeknek és belső tulajdonságoknak s hogy egy fajtának a legbiztosabb jellege a charakterbeli s lelki és szellemi magatartás és teljesítmény.
Az idegenfajú, főleg nem európai csoportokkal való fajkeveredésnek veszedelmeit nyomatékosan kell tárgyalni, mivel népek és kultúrák csak akkor tehetnek eleget küldetésüknek, ha történelmük folyamán teljesítik saját fajuk által megszabott feladatukat, vagyis tisztán egyéni sajátosságukból saját céljaik elérésére törekszenek.
Minden testi vagy lelki-szellemi tekintetben lényegileg különböző fajjal való keveredés minden nép sajátos feladatának elárulását és végül pusztulását jelenti. Idegen fajtájú csoportok kikapcsolásának oka tehát nem azok különös rosszaságáról való meggyőződés, hanem csupán az ő figyelmen kívül nem hagyható másmilyen voltuk megállapítása.
Ezekután előírja még a miniszter, hogy a földrajzban a közép-európai anyag tárgyalása alkalmával a tanulók érettségének megfelelő formában a német területen élő fajok elterjedését, azok testi és szellemi bélyegeivel együtt kell ismertetni s az északit, mint összekötő fajt, a zsidót pedig, mint elválasztót kell értékelni. A többi országok tárgyalásánál az idegen fajok szembeállításával a fajták lényegébe való bepillantást lehet erősíteni.
Alkalmas múlt- és jelenidőbeli példákon be kell mutatni a fajkeveredésnek az egyesekre és az egész népre gyakorolt hatását, tárgyalni kell a más népek fajtisztaságot szolgáló régi és új törvényeket. A gyarmatok tárgyalásánál az északi faj kolonizáló jelentősége természetesen domborodik ki. Franciaország, az Egyesült Államok és Ausztrália bevándorló-politikája további lehetőségeket nyújt a faj, állam és kultúra összefüggéseinek kiemelésére.
Mindenütt ismertetni kell, hogy a környezettannal szemben, a kultúralkotásban, az ember az irányadó s nem a környezet. (Egyptom, Mesopotamia, Róma, stb. fejlődése).
De nemcsak a földrajzban, hanem a történelemben is a fajtának a népek léte és pusztulása, valamint alkotásaira való jelentőségét kell kiemelni. Az örökléstani és biológiai alapú történelem elutasítja az olyan felfogásokat, amilyenek a liberális haladástanban nyernek kifejezést. A fajgondolatnak erősítenie kell a vezéri gondolatot és el kell utasítania az úgynevezett demokratikus és más egyenlőségi törekvéseket (Pán-Európa, emberiség kultúrája stb.). A világtörténelmet, mint fajilag meghatározott népek történelmét kell értékelni. Az „Ex oriente lux” felfogás helyébe az a felismerés lép, hogy legalább is minden nyugati kultúra túlnyomóan északi népek munkája, amelyek Elő-Ázsiában, Görögországban, Rómában és a többi európai országban — részben más fajokkal való harcban — győztek, vagy végül elpusztultak, mert öntudatlanul vétettek a természet törvényei ellen. Ebből következik az a kötelesség, hogy minden történelmi oktatást az északi faj hazájával kell kezdeni s innét kiindulva kell rátérni a távolabbi országok történelmére (Elő-Ázsia, Görögország, Róma). Ezért a kiindulás a germán őstörténet 2000 évvel Kr. e.
A germán őstörténetben rejlenek a német nép lényegének, biológiai és kulturális fejlődésének alapjai. Amit más fajok és népektől vett át, az csak akkor lehetett építő, ha fajrokonoktól származott.
Eszerint kell értékelni az idegen népektől átvett kultúr-javakat.
Így az ifjúságnak a német történelemben a germán-német lényeg kialakítása és megtartására irányuló küzdelmet kell látnia, amely az idegen befolyásokkal szemben védekezik és az életben való helyért küzd, nem a nagy tömegekben, hanem legelső sorban kiváló vezéreinek irányításával. Ezek életét és főleg ama tetteiket kell kiemelni, amelyekkel nemcsak az általános emberiséget vitték előbbre, hanem főleg a német lényeget és államalkotást erősítették.
Ez utóbbit kell hangsúlyozni minden történelmi tény és állapot megítélésében is.
Ami a történelemre áll, az vonatkozik ennek megfelelően a német nyelv és a művészet, valamint az ének tanítására is. Ε szakokat be kell állítani a germán-német lényeg kiképzésébe, még pedig úgy visszatekintőleg, mint továbbfejlesztőleg.
De az ily irányú oktatást a többi tárgyak is segíthetik. A példák kiválasztása (számtan, mathematika), az olvasmányok kiválogatása (idegen nyelvek) jelentékenyen mélyíthetik az organikus életfelfogást és a politikai akaratképzést. Ezeket a szakokat és tanítóikat is át kell hatnia a fajismerettan és a fajgondozás alapelveinek.
Önként érthető, hogy a testnevelésnek is kimagasló szerepe van s itt az északi, szép és egészséges test, valamint az acélos akarat a példakép.
Minden tárgy tanítása elhibázza célját, ha inkább a kivételre, mint a szabályra fekteti a fősúlyt, vagy ha csak a puszta oktatásnál marad és csak a tanuló értelmét foglalkoztatja. A politikai akaratképzés legyen a főcél, de az ifjúság kedélyére és akaratára csak akkor tud a nevelő hatni, ha a népi világnézet alapjai az ő saját gondolkozását, akaratát és cselekedeteit is áthatják s mint élő példa áll a benne bízó ifjúság előtt.
Ez a rendelkezés, melyet Ruszt miniszter 1935. január 15-én adott ki az egész birodalomra való érvénnyel, mutatja azt az óriási súlyt, amelyet a fajkérdésnek s az annak alapját alkotó öröklésnek a nemzeti világnézet kialakításában a harmadik birodalom közoktatása szánt.
Még pedig azért, „mert ezeknek a kérdéseknek a nagy fontosságát felismerték s minden céljukat arra irányították, hogy a saját kultúrájukat megújítsák s az idegen keveredéstől megóvják.”
„A német nevelőnek és az ifjúságnak tudnia kell, hogy felelős az ősöknek és az utódoknak, hogy ez a megújulás sikerüljön!” mondja maga a miniszter rendelkezésében.
„Egyetlenegy fiú és leány sem hagyhatja el az iskolát anélkül, hogy ne ismerte volna meg a vértisztaság lényegét és szükségességét” — mondja Hitler „Mein Kampf”-jában s e rendelkezések ennek az elvnek akarnak érvényt szerezni „úgy, hogy a népi állam egész oktató és nevelő munkája abban nyerje el koronáját, hogy a faji öntudat és a faji érzés ösztön- és ésszerűen legyen a szívbe és agyba beleégetve.”
Lehet, hogy egyik-másik intézkedés talán túllő a célon és nem állja ki a kritika mérlegét, mégis óriási haladást jelent a nép szempontjából, mert beviszik a köztudatba a nemzetért és a fajért való felelősség tudatát s oda hatnak, hogy a nemzeti és faji hagyományok fenntartására való törekvés minden németnek a vérévé váljék.
Szükségesnek tartják ezt, mert féltik fajtájukat és nemzetüket a pusztulástól, féltik attól, hogy a születések számának alakulása s a fajkeveredés a nagy klasszikus kultúrállamok sorsára juttatja őket és nyomtalanul elenyésznek a keleti szomszédok egyre gyarapodó néptömegében.
S vajon, ha ettől a nagy, számban és erőben bennünket sokszorosan felülmúló német nemzet megújhodásának vezérei nem is minden ok nélkül félnek, vajon nem ütött-e az óra, hogy e kérdésekre nekünk, idegen népek tengerében fuldokló maroknyi magyaroknak a figyelme is ráterelődjék és intézményesen foglalkozzunk azokkal a kérdésekkel, amelyek nemzetünk és fajunk fenntartását egyedül biztosíthatják?
* Ε dolgozatom anyagát a berlini Collegium Hungaricum-ban, illetve a Kaiser Wilhelm Institut f. Anthropologie-ban töltött tanulmányévemben gyűjtöttem össze. A rendeletek megszerzésében való segítésért a Zentralinst. für Erziehung und Unterricht-nek, a vendéglátásért pedig Fischer E. professzor úrnak tartozom nagy köszönettel.
[1] Zentralblatt für die gesamte Unterrichtsverwaltung in Preussen. Nr. 18. 1933.
[2] Nr. 125057. 1933. XII. 23. Deutsche Volkserziehung. Heft 2. Berlin, 1934.
[3] I. Nr. III. B. 1042. S. ü. 1934. I. 31. Deutsche Handelsschulwarte. Jhg. 14. Nr. 5. Berlin, 1934.
[4] Nr. 13923. 1933. IX. 25. Amtsblatt des Würt. Kult. min. Nr. 12. 1933.
[5] Verordn. bl. des Sächs. Min. 7. Volksbildung 15. Jhg. Nr. 15. 1933.
[6] Deutsche Volkserziehung I. e.
[7] Deutsche Wissenschaft, Erziehung und Volksbildung. H. 3 1935.
[8] Vererbungslehre u. Rassenkunde im Unterricht. Der Biologe, IV. Ihg. H. 3. 1935.
